Esettanulmányok

2016-04-24

Csődvédelmet kért az amerikai napelemgyártó

Az egykor iparági éllovasnak számító amerikai napelem-gyártó, a SunEdison tegnap csődvédelmet kért – írja a Reuters. Mindez annak a bizonyítéka, hogy az utóbbi években folytatott, eladósodásra épülő akvizíciós stratégia megbukott.

Csődvédelem iránti kérelmet nyújtott be az illetékes amerikai hatóságokhoz a SunEdison, melynek a tavaly szeptemberi állapot szerint 20,7 milliárd dollár értékű eszköze és 16,1 milliárd dollár kötelezettsége volt.

A vállalatnak vannak nyilvános kereskedésben forgó leánycégei, mint a TerraForm Power, vagy a TerraForm Global, ezek nem képezik részét a csődvédelmi eljárásnak.

Előzmények

A hír nem váratlan, hetek óta cikkeztek arról a sajtóban, hogy elkerülhetetlen a csődvédelem. Korábban pedig pont az egyik leánycég nyilatkozott úgy, hogy az anyavállalat csődben van.

A SunEdison valaha a megújuló energia iparág egyik vezető, igen gyors növekedést felmutató vállalata volt. Az utóbbi időszakban nem éppen jó hírek érték a részvényeseket, legutóbb ugyanis hivatalossá vált, hogy az amerikai tőzsdefelügyelet (SEC) vizsgálatokat folytat a cégnél. Ezeknek a vizsgálatoknak a célja, hogy kiderítsék, korábban a valóságnak megfelelő tájékoztatást adott-e a vállalat pénzügyi, likviditási helyzetéről.

Az elmúlt években a SunEdison igen agresszív növekedési stratégiát folytatott, aminek következtében adósságállománya is jelentősen megemelkedett. A csődvédelem megindulásával a cég feletti irányítás nagy valószínűséggel a hitelezők vehetik át, akikkel a közelmúltban már tárgyalt a vállalat új forrásbevonásról.
A SunEdison részvényei az elmúlt 1 évben lényegében lenullázódtak, értékük több mint 90 százalékát elveszítették.

Csődvédelmet kért az amerikai napelemgyártó

Egyéb