Esettanulmányok

2016-04-24

Pályázatelőkészítő szakmai fórum a családi házak felújítását támogató lakossági pályázatról

2016 június végéig lakossági fórumsorozatot indítunk az április elején megjelent Otthon Melege Program új pályázati felhívásának értelmezéséről, a pályázat megírásának majd megvalósításáról menetéről. A fórumot az NLC Tanácsadói Csoport Kft. tapasztalt munkatársai tartják energetikus szakmérnök bevonásával, és választ adnak a pályázattal kapcsolatban felmerülő kérdésekre.

A szakmai program célja, hogy a résztvevők saját maguknak tudják előkészíteni a pályázatukat, minimális és csak szükségszerű mérnöki segítséggel!

A fórum során munkatársaink először egy 25 perces előadás keretében mutatják be a pályázat gyakorlati értelmezéseit, feltételeit, a pályázatírás munkafolyamatát, és elsősorban azt, hogy a pályázónak milyen konkrét technikai lépésekre lesz szüksége a támogatás elnyeréséhez.

Az előadást követően lehetőség nyílik konkrét kérdések megválaszolására, mindenki számára lehetőséget biztosítunk, hogy feltegyék kérdéseiket a pályázattal kapcsolatban, tisztázzák az esetleges félreértéseket, illetve feltárják az egyedi eseteket, és azokra megoldási javaslatot kapjanak további 60 percben.

A szakmai program szűk körben maximum 20 fő jelenlétében zajlik, hogy minden résztvevő számára biztosított legyen a kérdésfeltevés lehetősége.

A fórumok helyszíne: Budapest, XIII. kerület, Jászai Mari tér, KUBIK irodaház.

A fórumokon való részvétel díja: bruttó 5000 Ft/fő.

A szakmai tájékoztatóra jelentkezn az alábbi kérdőív kitöltésével lehetséges:

 

 

forrrás:

palyazatihirek.hu

Egyéb